Vivek Ramaswamy: Magyarország példát mutat ott, ahol a Nyugat elpuhult

Vágólapra másolva!
„Van mit tanulnunk a magyaroktól, ha a határok védelméről, vagy arról beszélünk, hogy a szülőknek kellene meghatározniuk a gyermekeik nevelését” – mondta az amerikai konzervativizmus feltörekvő csillaga, Vivek Ramasvamy, aki idén a Republikánus Párt elnök-jelöltségéért is ringbe szállt. „A magyarok sok olyan értéket képviselnek, különösen a hitet, a családot és a nemzeti identitást, amelyek minden virágzó civilizáció gerincét képezték” – tette hozzá a fiatal politikus a CPAC Hungaryra küldött videóüzenetében.
Vágólapra másolva!

Ramasvamy kifejtette, hogy a baloldal az elnyomás új formáját valósítja meg, amely „áthatja a kultúránkat, filmjeinket, egyetemeinket, oktatási intézményeinket és a kormányainkat”. Úgy vélte, nem elég, ha a jobboldal ezzel egyszerűen csak szembefordul, hanem szükség van egy alternatív vízióra is, melynek központi eleme a szuverenitás az egyén, a család, a nemzet és az Istenbe vetett hit szintjén.

A családot „az emberiség által ismert legnagyszerűbb kormányzási formájának” nevezte. Hozzátette, hogy az ezzel kapcsolatos büszkeséget ugyanúgy nem szabad szégyellni, ahogy a nemzeti önbecsülést sem: „mindenkinek tudnia kell, hogy a nemzetem polgára vagyok. Hazafias vagyok, és ezért sem fogok bocsánatot kérni” – taglalta Vivek Ramasvamy, aki szerint „az emberek nyolcvan százaléka ugyanazokat az alapvető értékeket osztja, és csak a félelem kultúrája akadályozza meg azt, hogy ezekről beszéljenek”.

A republikánusok fiatal sztárja úgy vélte, hogy a félelemhez hasonlóan a bátorság is lehet fertőző. Csupán arra van szükség, hogy a konzervatívok kiálljanak az igazságért, melyhez hozzátartozik az Istenbe vetett hit, valamint az is, hogy csak két nem – férfi és nő – létezik, a nyitott határ pedig nem határ – fejtette ki. Ramasvamy beszéde végén Magyarországot és annak kormányát méltatta, jelezve szándékát arra, hogy a jövőben hazánkba látogasson.