Házasság első látásra: ezért vált el valójában Gyöngyi és Csabi

Vágólapra másolva!
Az ő házasságuk volt a leghosszabb a műsor szereplői közül, ma már ők sincsenek együtt.
Vágólapra másolva!

A TV2 párkereső műsora remek nézettséggel ment, de a párosok egy idő után szétestek. Gyöngyi és Csaba egy évig kitartottak egymás mellett, de több ok volt, amiért nem tudták együtt folytatni. A népszerű műsorban a szereplőknek vakházasság, nászút és többhetes együttélés után kellett dönteniük arról, hogy folytatják-e a párjukkal – akit eredetileg pszichológus szakértők választottak ki melléjük. A hat párból három a szakítás mellett döntött, kettő pedig úgy határozott, hogy a házasságuknak véget vetnek, de továbbra is egy pár maradnak. Így Gyöngyi és Csabi voltak az egyetlenek, akik a házasságot is folytatni akarták, bennük volt a legkevesebb kétely.

Túl gyorsan történtek a dolgok

A vállalkozó és a szempillastylist most a Storynak beszéltek arról, hogy mi vezetett a házasságuk végéhez.

Az az igazság, hogy minden nagyon gyorsan történt. Nem volt időnk megismerni egymást, hanem egyből bedobtak minket a mély vízbe. Ez nyilván nagyon szokatlan volt, hisz a való életben egyébként sokkal lassabb tempót diktálok. Talán pont ez okozta a házasságunk vesztét. 

Az, hogy nem tudtunk elég közel kerülni egymáshoz, a műsor után mindketten visszacsöppentünk a saját kis életünkbe, és nem szenteltünk elég figyelmet a másikra, és ahogy telt az idő, egyre inkább bebizonyosodott, jobb, ha elengedjük egymást" - mondta a lapnak Gyöngyi, hangsúlyozva: mindettől függetlenül a kísérlet minden pillanatát élvezte.

Mindketten nyitottak az ismerkedésre

Saját bevallása szerint Csabi is hatalmas személyiségfejlődésen ment át az elmúlt egy évben:

A műsor előtt darabokban volt a szívem, de mára szerencsére begyógyult. Büszke vagyok arra, hogy sikerült talpra állnom, újból felépítenem magam. Kinyílt a világ előttem! Sok új barátom lett, akikkel programozunk, nyaralni megyünk, és bepótolom mindazt, amit korábban nem tehettem meg: élek!.

Ami a jövőt illeti, mindketten nyitottak az ismerkedésre. Gyöngyi elárulta, hogy nála már lennének is jelentkezők, egyelőre viszont még nem randizott senkivel.

"A jövendőbelimnek ugyanis előbb Csabát kell meggyőznie! Neki kell bizonyítania! Igaz, nem úgy alakult a házasságunk, ahogy szerettük volna, ettől függetlenül mai napig tartjuk a kapcsolatot, és nagyon jóban vagyunk. Csaba szívén viseli a sorsomat, szeretné, ha végre találnék egy normális, megbízható pasit, aki komolyan vesz, és akivel hosszú távon tervezhetek. Én is ugyanezeket kívánom neki" - árulta el.