Meztelenül fotózták az egykori Violettát, Hannah Montana utódját

Martina Stoessel, az egykori Violetta, argentin színésznő
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Összes képét, videóját, posztját törölte - csak egy szexi fotó került ki róla.
Vágólapra másolva!

A Violetta 2012-től 2015-ig vetített argentin televíziós telenovella, amelyet Jorge Nisco, Martín Saban, Sebastián Pivotto és Matías Risi rendezett. A főbb szerepekben Diego Ramos, Martina Stoessel, Pablo Espinosa, Jorge Blanco és Mercedes Lambre látható. Magyarországon 2013. november 11-én indult: a széria a címszereplő Violetta, egy zeneileg tehetséges tini életéről szól, aki hosszú európai tartózkodás után édesapjával visszatér szülővárosába, Buenos Airesbe. A Hannah Montana 2011-ben ért véget, a Disney-nek sürgősen kellett egy zenés tinisorozat - a Violetta lett az. 

Martina Stoessel, az egykori Violetta, argentin színésznő
Martina Stoessel, az egykori Violetta, argentin színésznő
Fotó: AFP

Martina Stoessel már 27 éves, azóta főképp zenével foglalkozik. 2015-ben szerződést kötött a Hollywood Records-szal. 2017 márciusában elindította első önálló koncertsorozatát, a Got Me Started Tourt. 2018 decemberében kezdődött második turnéja, mely Quiero Volver Tour néven futott, Európába 2020-ban jutott el. Ugyanabban az évben kiadta 3. szólóalbumát is. Több tévéshow-ban zsűriziett, így az argentin The Voice-ban is.

A popsztárt 21 millióan követik az Instagramon. Nem tudni, mi történt pontosan, de összes képét, videóját, posztját törölte, egy kép került csak ki, ezen meztelenül gubbaszt egy kádban: