Óriási lehetőséget kapott Gáspár Evelin

Gáspár Evelin a Hal a tortán című műsorban
Vágólapra másolva!
Mint azt korábban írtuk, Gáspár Evelin a közgazdás végzettsége ellenére nem a szakmájában képzeli el magát a továbbiakban, ezért jelentkezett a TV2 műsorvezető képzésére. Már feltűnt a Sztárban sztár egyik adásában is, ahol Oláh Ibolya mögött táncolt az egyik produkcióban, hiszen gyakorlatát a show-műsorban teljesítette. Gáspár Evelin sikere nem sokáig váratott magára, most nagy bejelentést tett.
Vágólapra másolva!

Nem sokáig kellett várnia Gáspár Győzőék nagyobbik lányának a lehetőségre, hogy beteljesítse álmát, hogy műsorvezető lehessen, ugyanis túl van az első megmérettetésen és ezt büszkén újságolta követőinek is az Instagram-oldalán.


- írta ideiglenesen elérhető bejegyzésében Gáspár Evelin.

Gáspár Evelin megkapta élete első nagy lehetőségét műsorvezetőként Forrás: Gáspár Evelin Instagram

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva érhető el 24 órán keresztül.