Szexuális zaklatásos ügyek miatt vizsgálódik a Nintendo is

Vágólapra másolva!
Az elmúlt években nagyon komoly zaklatásos botrányok söpörtek végig a játékiparban, melyek érintették a világ legnagyobb videojátékos vállalatait, így például az Activision Blizzardot és a Ubisoftot is. Most úgy tűnik, hogy a Nintendo is vizsgálódni kezdett hasonló ügyekben.
Vágólapra másolva!

Fontos megjegyezni, hogy a beszámoló alapján nem közvetlenül a Nintendónál akadtak egy problémák, hanem a cég amerikai részlege által megbízott külsős partnernél. A szóban forgó cég neve Aston Carter, és leginkább teszteléssel, minőségellenőrzéssel foglalkozik, azonban a női alkalmazottak sorra számolnak be arról, hogy nem megfelelően kezelik őket.

Elmondásuk szerint a belsős vállalati csevegőcsatornákon rendszeresen érik őket zaklató kommentek a vezetőik részéről.

Szintén panaszkodnak az alkalmazottak a cégnél használt "kétszintes" rendszerre. Köztük az első szint, akik az Aston Carter belsős alkalmazottaiként dolgoznak a Nintendo játékain, a második szint pedig a külsős, megbízási szerződéses munkavállalókat jelenti.

Forrás: Nintendo

A második szintbe tartozók rendszeresen panaszkodnak arról, hogy nagyon ritkán vesznek át közülük bárkit is belsős alkalmazásba annak ellenére, hogy erre rendszeresen kapnak ígéreteket. Ráadásul a belsős férfi alkalmazottak rendszeresen igyekeznek "halászni" a külsős női alkalmazottak között, például olyan ígéretekkel, hogy kísérőként velük jöhetnek a kizárólag belsősök számára nyitott Nintendo karácsonyi bulira.

A Nintendo hivatalosan nem kommentálta a hírt, azonban a Kotaku megszerzett egy alkalmazottaknak küldött levelet, amiben a Nintendo of America vezetője, Doug Bowser egyértelművé teszi, hogy hasonló viselkedésnek nincs hely sem náluk, sem a megbízott partnereiknél, és aktívan vizsgálják az ügyet.