Vágólapra másolva!
Hosszas várakozás után szombaton késő éjszaka Rijádban összecsapott egymással a nehézsúly két veretlen klasszisa, napjaink egyik legnépszerűbb profi ökölvívója, a brit Tyson Fury és az ukrán Olekszandr Uszik. A címegyesítő csúcsmeccsen Uszik megosztott pontozással nyert, így 25 év után ismét van vitathatatlan bajnoka a királykategóriának.

Óriási várakozás előzte meg Tyson Fury és Olekszandr Uszik mérkőzését, hiszen a nehézsúly két királya eredetileg 2023. december 23-án lépett volna ringbe, ám a meccset kétszer is elhalasztották. A két klasszis aztán szombaton a „Ring of Fire" elnevezésű gálán végre összemérte erejét, ami a tét nagyságának megfelelően feledhetetlenre sikerült - írja a profiboksz.hu.

Oleksandr Usyk v Tyson Fury - Heavyweight Boxing
Furykezdett jobban, de Uszik hatalmasat küzdve nyert
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

Első ízben rendeztek olyan csatát a nehézsúlyban, ahol négy komoly szervezet öve is a tétje volt. Uszik a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO), Fury pedig a Bokszvilágtanács (WBC) övét tette kockázta.

A nagyszabású felvezetést, bevonulást, bemutatásokat követően óriási feszültségben indult a történelmi csúcsrangadó. Döbbenetes volt a fizikai különbség a két veretlen sportoló között - Fury javára. Uszik ettől függetlenül jól kezdett, ám nagyon nehezen tudta elérni riválisát. A szemmel láthatóan végre jól felkészült és éles Fury magabiztosan mozgott, és ahogy teltek a percek, egyre többet talált testen is a brit, és a felütései is elkezdtek működni.

Boxing: Heavyweight title fight, Tyson Fury v Oleksandr Usyk
Uszik a nehézsúly új vitathatatlan bajnoka
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

A meccs középhez érkezve Fury került fölénybe, és a találatai egyre érzékenyebben érintették Uszikot, így azt lehetett érezni, hogy elfogy az ukrán. Nagyjából félidőnél a többség már kis túlzással temette a lelassuló, többször is megrendített Uszikot, és reálisan nézve is arra lehetett számítani, hogy a magabiztos, ugyanakkor a felelőtlenség határát súrolva "lazázó" WBC bajnok nagy verést fog kiosztani, majd idő előtt lezárja a csatát. Nem így lett.

Uszik valami elképesztő akarterővel, mélyről felkapaszkodva magához tért, és a 8. menettől elkezdett pontos, kemény találatokat célba juttatni, ráadásul az egyik ütésétől eltört Fury orra.

 Az igazi fordulópont a 9. menetben jött el: a lőtávot megtaláló Uszik látványosan megrendítette Furyt, akinek a talpa alól elkezdett kifolyni a talaj, és szédelegve próbált kimenekülni a helyzetből. A drámai, döbbenetes akció szó szerint a köteleken akadt meg, ugyanis a vezetőbíró a felvonás legvégén rászámolt a szorító szélén eső-kelő, de álló Furyra.

Az eset után azonnal jött a szünet, ami nagyon kellet Furynak. A hátralévő menetekben a két fáradt bunyós igyekezett a maga javára fordítani az epikus csatát, a záró gong után pedig a pontozók kerültek fókuszba. Craig Metcalfe Fury mellett tette le a voksait (114-113), Mike Fitzgerald (114-113) és Manuel Oliver Palomo (115-112) viszont Uszik mellett, így megosztott döntéssel a 37 éves, fordított alapállású ukrán klasszis ülhetett fel a kategória trónjára. Fury ezzel elveszítette a veretlenségét, azonban elvileg lesz lehetősége kiköszörülni a csorbát, mivel a szerződés szerint ősszel jöhet a visszavágó. 

Kapcsolódó cikkek: