<B>Horror egy brazil állatkertben</B>

Vágólapra másolva!
A brazil környezetvédelmi hivatal bezáratott egy magánállatkertet Rio de Janeiro mellett a Bwana Parkban, miután egy ellenőrzés során több mint száz, éhségtől kimúlt állat tetemét fedezték fel. Az elpusztult állatokat, amelyek között számos ritka és veszélyeztetett faj egyedei is voltak, egy hűtőkamrában tárolták. 
Vágólapra másolva!

Az állatkert alapítójának és támogatójának egy évvel ezelőtti halála után az intézmény súlyos anyagi helyzetbe került, ennek tudható be, hogy nem jutott élelelem az állatoknak.

A környezetvédők szerint az állatkert a vadállatok tiltott kereskedelmével is foglalkozott, ami Latin-Amerika-szerte az egyik legjobb üzlet.

Az állatkertet nemrég vette kezelésbe egy új tulajdonos, aki azt mondta, az intézmény legalább két hónapig zárva marad, egészen addig, amíg az élve maradt állatok nem erősödnek meg és az elpusztult állatokat nem pótolják – írja a BBC.