A Moulin Rouge a Golden Globe-díjak egyik nagy esélyese

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Golden Globe-díjakat a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szavazatai alapján ítélik oda. A díj az évek során a második legrangosabb amerikai filmes kitüntetéssé küzdötte fel magát. Az Oscarral összehasonlítva a Golden Globe-díjazottak köre jóval szűkebb, ám a Golden Globe-díj esetében a mozifilmeket két kategóriára osztják a nemzetközi ítészek. A díjért folytatott versenyfutásban külön indulnak a filmdrámák, illetve a vígjátékok és musicalek, sőt a nemzetközi zsűri a televíziós produkciókat is több kategóriában díjazza.

Az idei 59. díjkiosztó gálára január 20.-án kerül sor. A jelölések legnagyobb nyertesének a Beatiful Mind című dráma és a Moulin Rouge című musical számít, hiszen mindkét alkotás hat-hat jelölést gyűjtött be. Nem panaszkodhat a tegnap bemutatott, és gyorsan a közönség és a kritikusok kedvencévé vált A Gyűrűk Ura sem, hiszen komoly esélye van a legjobb film díjának elnyerésére. Sokak csalódására azonban egy jelölést sem kapott az idei év legsikeresebb filmjének számító Harry Potter, amelynek alkotói csak abban reménykedhetnek, hogy a mostani mellőzés nem befolyásolja Oscar-esélyeiket.

A Golden Globe-díj jelöltjei:

Legjobb filmdráma:

1. A Beatiful Mind
2. A Gyűrűk Ura
3. In the Bedroom
4. The Man Who Wasn't There
5. Mullholland Drive.

Legjobb vígjáték, musical:

1. Moulin Rouge
2. Bridget Jones naplója
3. Gosford Park
4. Dr. Szöszi
5. Shrek

Legjobb női alakítás filmdrámában:

1. Halle Berry (Monster's Ball)
2. Judi Dench (Iris)
3. Nicole Kidman (The Others)
4. Sissy Spacek (In the Bedroom)
5. Tilda Swinton (Mélyvíz)


Legjobb férfialakítás filmdrámában:

1. Russel Crowe (A Beatiful Mind)
2. Will Smith (Ali)
3. Kevin Spacey (The Shipping News)
4. Billy Bob Thornton (The Man Who Wasn't There)
5. Denzel Washington (The Training Day)

Legjobb női alakítás vígjátékban és musicalben:

1. Thora Birch (Ghost World)
2. Cate Blanchett (Banditák)
3. Nicole Kidman (Moulin Rouge)
4. Reese Witherspoon (Dr. Szöszi)
5. Renee Zellweger (Bridget Jones naplója)

Legjobb férfialakítás vígjátékban és musicalben:

1. Gene Hackman (The Royal Tenenbaums)
2. Hugh Jackman (Kate & Leopold)
3. Ewan McGregor (Moulin Rouge)
4. John Cameron Mitchell (Hedwig and the Angry Inch)
5. Billy Bob Thornton (Banditák)