Vágólapra másolva!
A pénteken kezdődött kiállításon 22 szolgáltató több száz ajánlata közül lehet válogatni  május 20-áig.
Vágólapra másolva!

A virtuális kiállítást szervezők közleménye szerint több száz külföldi és magyar úti célt ismerhetnek meg a látogatók. Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke a honlapon megtalálható köszöntőjében jó kezdeményezésnek nevezte a virtuális kiállítást. Szerinte az segíthet abban, hogy a magyarok jobban megismerjék hazájukat.

Elmondta: olyan kampányt terveznek, amely "az iskolai kirándulásokba újra erőt lehel". Véleménye szerint, ha a gyerekek belföldi utazásokon vennének részt, akkor sokkal erősebb kötődésük lenne a későbbiekben is ezekhez a helyszínekhez. Bánki Erik kiemelte, szeretnék, ha a belföldi turizmust meg tudnák erősíteni; a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kedvezményrendszere jó lehetőség lesz erre. Emlékeztetett: az év első három hónapjában 20 milliárd forint értékű kártyát bocsátottak ki.

A Virtuális Utazás Kiállítás szervezőinek célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék a turisztikai kiállítások szolgáltatásait és az azokhoz kapcsolódó kedvezményeket. Az oldalon a kiválasztott ajánlatot azonnal le lehet foglalni. A szervezők a korábbi virtuális kiállítás látogatottságát jelentősen meghaladó, mintegy 100 ezer "kattintással" számolnak.

A II. Virtuális Utazás Kiállítást a www.utazaskiallitas2012.hu weboldalon találhatják meg.