Közösségi háznak tervezik a műanyagépületet

petpalack
Az egyszer használatos műanyag PET-palackok komoly szennyező forrásnak számítanak
Vágólapra másolva!
Mintegy 45 ezer újrahasznosított műanyagpalackból építettek könyvtárat a helyi gyerekek számára egy ghánai településen.
Vágólapra másolva!

Fiatalok számára épül a palackház

A ghánai fővárostól mindössze néhány kilométerre fekvő Kokrobite a régió legkevésbé fejlett közösségeinek egyike, ahol a családok többsége a halászatból él, és nem engedheti meg magának a gyerekek megfelelő taníttatását. "A fiatalok számára lesz internethozzáférés, könyveket fognak olvasni és közös tanórákon vehetnek részt.

Régi monitorokból épített híd a ghánai főváros, Accra szegénynegyedében Forrás: https://www.theguardian.com/environment/gallery/2014/feb/27/agbogbloshie-worlds-largest-e-waste-dump-in-pictures

Lesz végre egy hely, ahol jól érezhetik magukat" - mondta Martial Zohoungbogbo ghánai-benini építész, a "palackház" megalkotója, aki 30 évvel ezelőtt érkezett a közösségbe.Az építész annak idején egy német építésztől tanulta el, miként lehet műanyagpalackok segítségével építkezni.

Földdel töltötték meg a téglaként funkcionáló petpalackokat

A még nem teljesen kész épülethez kétféle méretű palackot használtak:

a földdel megtöltött és szorosan egymáshoz kötözött nagyobb palackok képezik a "téglákat" a falakhoz,

míg a kisebb palackokat rétegesen helyezték le, hogy oszlopokként működjenek. Az épülethez agyagot, cementet és egyéb anyagokat is felhasználtak.

Az egyszer használatos műanyag PET-palackok komoly szennyező forrásnak számítanak Forrás: Ecostuff Romania

Egy újrahasznosítással foglalkozó vállalattól vásárolták meg a palackokat, amelyek megtöltésében a helyi iskolás gyerekek is részt vettek. Az építész szerint a "palackház" nem csupán környezetbarát, hanem tartós és biztonságos is, de ami a legfontosabb, hogy szükség esetén könnyen helyreállítható és megfizethető a helyiek számára.

(Forrás: MTI/Hszinhua)