Újabb hírek érkeztek a terhes Kulcsár Edináról

G.w.M, Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Az egykori szépségkirálynő mindig is gyönyörű kismama volt. A hírek szerint Kulcsár Edina a negyedik gyermekét hozhatja hamarosan a világra.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina megint lázba hozta az egész országot, ugyanis sajtóértesülések szerint

 a negyedik gyermekét várja az egykori szépségkirálynő a férjétől, G.w.M-től.

 A rapper időközben megerősítette, hogy kisfiút várnak. 

Edina és férje, G.w.M, azaz Varga Márk 2022 év végén elmondták, első közös gyermekük egy igazi csoda, állításuk szerint világra akar jönni, ugyanis még

 Edina fogamzásgátló gyógyszere sem akadályozta meg megfogantatást. 

Ugyan itt már Edina a harmadik gyermekét várta, mégis csodálatosan fest, mintha csak az első baba érkezne. 

Nagyszerűen vagyok, nagyon jól érzem magam. Az van, hogy én nem gondoltam volna, hogy összejöhet, mert gyógyszert szedtem. A barátnőm ültette el a fejembe a gondolatot, mert nem hittem volna, hogy terhes leszek, aztán engem is nagy meglepetésként ért a teszt eredménye. Egyszerűen nem fogtam fel, hogy ezt hogyan. Nyilván ez egy hatalmas dolog, ez egy áldás számunkra, főleg úgy, hogy még így is mennyire jönni akar - mondta akkor Edina.  (Bors)
 

A várandósan is gyönyörű Kulcsár Edina terhesfotóit ITT láthatják.