Kiderült néhány részlet, több napig tartott Iszak Eszter és Gyurta Dániel titkos esküvője

Iszak Eszter
Vágólapra másolva!
Mint kiderült, több napos, fényűző luxuslagzin fogadott örök hűséget egymásnak Iszak Eszter és Gyurta Dániel.
Vágólapra másolva!

A Mokka műsorvezetője és az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó valamivel több mint két éve alkotnak párt, bár szerelmüket egy ideig titkolták. A ma már sportdiplomataként dolgozó egykori úszó a Maldív-szigeteken, egy álomnyaralás során térdelt Iszak Eszter elé, aki igent mondott a lánykérésre. Mint ahogy a jegyességet, az esküvőt sem verték nagy dobra, a hírt Dallos Bogi közölte elsőként.

Forrás: Iszak Eszter /Instagram

"Drága Iszak Eszi és Gyurta Dániel, sok boldogságot! Éljen az ifjú pár" – írta közösségi oldalán az énekesnő, megjelölve helyszínént a Le Til Kúriát, amely az utóbbi időben több sztár álomesküvőjének is helyszíne volt. "A szeretteik és a legfontosabb barátaik már jóval korábban, egy közeli luxusszállodában, a Hotel Pagonyban élvezték a spa, a wellness, és a pihentető programok adta lehetőségeket.

Ráadásul van, akit még az esküvő másnapján is vendégül látnak, hogy együtt pihenjék ki a hajnalig tartó buli fáradalmait" - mondta a Blikknek egy informátor. "Olyan volt a ruha, mint Eszti maga, egyszerű és elegáns. Mint egy görög istennő" - tette hozzá, a ruha pedig az első kiszivárgott képen is látszik.