Vágólapra másolva!
A magyar női válogatott csoportgyőztesként bejutott a negyeddöntőbe szombaton a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán.

A Nagytemplom előtti Kossuth téren felállított, csaknem ezer fős arénában csütörtökön az első hazai érdekeltségű mérkőzésen a női válogatott 21-16-ra verte Izraelt, majd 13-11-gyel bizonyult jobbnak az Európa-bajnok hollandoknál. A nemzeti csapat két sikerrel a D csoport élén állt, a negyeddöntős részvétele azonban még nem volt biztos, mivel az eredmények szerencsétlen alakulása folytán az is elképzelhető volt, hogy végül csak harmadik lesz a kvartettben, ami a kiesést jelentette volna. Annyi ugyanakkor már bizonyos volt, hogy csoportelsőségnél a nyolc között Csehország következik, a második hely esetén pedig a torna favoritjának tartott Kanada lenne az ellenfél.

A magyar csapat csoportgyőztesként negyeddöntős a debreceni olimpiai selejtezőtornán
Fotó: hunbasket.hu

A női csoportkör folytatására két napot kellett várni, és szombaton sem lehetett panasz a hangulatra, Földi Attila szövetségi kapitány együttese minden eddiginél hangosabb ünneplés közepette vonult be a pályára. A nézőtér zsúfolásig megtelt, és még a lépcsőkön sem akadt már szabad hely. Az utolsó ellenfél a D jelű négyesben az ötvenszázalékos mérleggel álló Olaszország volt, amely szinte végig vezetett a magyarok ellen, a Böröndy Vivien, Kiss Virág, Papp Klaudia, Szabó Fanni összetételű gárda 4-3 után már nem tudott előnybe kerülni. A hazaiak legjobbja a szélvészgyors Papp lett 7 ponttal.

A magyarok ennek ellenére megnyerték a D jelű négyest, mivel az olaszok csak akkor kerülhettek volna eléjük, ha több mint négy ponttal nyernek. 

Földi Attila szakvezető azzal kezdte nyilatkozatát az MTI-nek, hogy nyerni szerettek volna, de végeredményben nem lehetnek elégedetlenek a helyzetükkel.

Kicsit az elején rezgett a léc, és kicsit elegem van az olaszokból, mert minden bejött nekik ma. Ezzel együtt ha valaki előtte azt mondja, hogy csoportelsők leszünk, biztosan aláírom. Elkerültük Kanadát, de mostantól már nem lesznek könnyű meccseink 

- jelentette ki a kapitány. 

Tisztában voltunk a számokkal, hogy mennyivel nem szabad kikapni, de ez nem volt teher" - jelentette ki Papp Klaudia. "Kikaptunk, de megmutattuk, hogy milyen a magyar virtus, és a lényeg, hogy ott vagyunk a negyeddöntőben, illetve hogy elkerültük Kanadát" - tette hozzá a Sopron Basket irányítója. 

Eredmény, nők, D csoport, 3. forduló:
Olaszország-Magyarország 19-18
A magyar pontszerzők: Papp 7, Kiss 5, Szabó 5, Böröndy 1

A Magyarország-Csehország negyeddöntő vasárnapi 15.50 órakor kezdődik.

Mindkét nemnél csoportonként az első két gárda jut tovább a vasárnapi negyeddöntőbe, s a zárónapon rendezik az elődöntőt, a bronzmérkőzést és a finálét is. A hajdúsági viadalról az első három-három együttes mehet majd az olimpiára.

A végeredmény: 1. (és negyeddöntős) MAGYARORSZÁG 2 győzelem/3 mérkőzés (52 dobott pont), 2. (és negyeddöntős) Olaszország 2/3 (49), Hollandia 2/3 (45), 4. Izrael 0/3