Fico elleni merénylet: előzetesbe kerülhet a radikális baloldali merénylő

Vágólapra másolva!
Vizsgálati fogságba helyezte szombati döntésével a bazini (Pezinok) székhelyű speciális bíróság a Robert Fico miniszterelnök ellen szerdán elkövetett fegyveres merénylettel gyanúsított és a támadást követően a helyszínen őrizetbe vett, lévai illetőségű Juraj Cintulát.
Vágólapra másolva!

Korábban beszámoltunk róla, hogy szigorú biztonsági intézkedések mellett szállították a bíróságra Juraj Cintulát.

A mintegy két órán át tartó döntéshozatali folyamatot követően a gyanúsított vizsgálati fogságba vételét a szökés, illetve a bűntevékenység folytatásának lehetőségével indokolta a bíróság a TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint.

A bíróság döntése egyelőre nem jogerős.

Vizsgálati fogságba helyezték a Fico elleni merénylet elkövetőjét.
Vizsgálati fogságba helyezték a Fico elleni merénylet elkövetőjét
Fotó: MTI/EPA/Jakub Gavlák

A gyanúsított korábban - a rendőrségi kihallgatás során - beismerte tettét.

A rendőrség csütörtökön indította meg az eljárást a feltételezett elkövető ellen, akit védett személy ellen előre kitervelt gyilkosság kísérletével gyanúsítottak meg. Ezért a bűncselekményért a szlovák törvények szerint 25 évig vagy akár életfogytiglan tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Sutaj Estok belügyminiszter korábban elmondta: az elkövető indítékait vizsgálva egyértelművé vált, hogy politikailag motivált cselekményről van szó.

Szerda délután, egy kihelyezett kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök a szimpatizánsaival fogott kezet, amikor egy 71 éves férfi többször rálőtt egy fegyverrel; négy lövés eltalálta. A drámai felvétel a lövés pillanatáról itt látható. 

A miniszterelnököt mentőhelikopter vitte kórházba életveszélyes sérülésekkel. Még aznap este megműtötték, majd tegnap újabb operáción esett át. A szlovák kormányzat tájékoztatása szerint állapota stabil, de továbbra is súlyos

A 71 éves radikális baloldali Juraj Cintula egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy azért lőtte le a szlovák miniszterelnököt, mert nem értett egyet a kormány politikájával. Mint ismert, Orbán Viktor után Robert Fico az egyetlen nyíltan háborúellenes európai uniós vezető.