Meghamisított népszámlálási adatok Törökországban

Vágólapra másolva!
Több mint három és fél millió nem létező embert írtak össze a 2000. évi török népszámláláson. A végeredményt a török főstatisztikus szerint a helyhatóságok hamisították meg, a közigazgatási körzetek ugyanis lakóik után kapnak költségvetési támogatást.
Vágólapra másolva!

A magyarázat az, hogy a helyi önkormányzatok a lakosság száma alapján kapják költségvetési forrásaikat. További problémát jelent, hogy a népszámlálás során sok lakost nem írtak össze a bádogvárosokban és Törökország kurdok lakta délkeleti részén. A statisztikusok megpróbálják kiszűrni a hamis adatokat, és a valósághoz közelíteni a számokat. A főstatisztikus augusztusra ígéri a módosított eredményeket.