Kiderült, miért egyre gyakoribb a migrén a kamaszoknál

Vágólapra másolva!
Aki rendszeresen visszatérő lüktető fejfájást szeretne magának, hallgassa kedvenc zenéit jó hangosan naponta egy-két órán keresztül.
Vágólapra másolva!

Egy nemrég befejeződött kutatás azt vizsgálta, vajon az elektronikus média szerepet játszik-e a kamaszoknál tapasztalható fejfájások kialakulásában. A vizsgálat alapján az egyetlen biztos befutó győztes a fejfájás kialakításában a hangos zene volt. A többi más elektronikus médium és a fejfájás kialakulásában nem mutatkozott kapcsolat.

A vizsgálatok 1025 13-17 éves korú fiatal részvételével zajlottak, az eredményekről pedig a BMC Neurology szaklap számolt be. A kutatások során semmilyen kapcsolatot nem sikerült kimutatni a migrénes tünetek és a számítógépes játékok, a televízió illetve a mobiltelefon használat között. Viszont a naponta egy-két órán keresztül hangosan hallgatott zene esetében kimutatták, hogy lüktető fejfájást képes kiváltani.

Más kutatások összefüggésbe hozzák a fülhallgatókkal vagy fejhallgatókkal rendszeresen és hosszan hallgatott zenét a tinnitus (fülcsengés) kialakulásával is - ez a betegség gyógyíthatatlan, kínzó csengést okoz a fülben.