Nagy Márton: A családok védelmében a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat

benzin, tankolás, üzemanyag, ár, gázolaj, mol
Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatai rámutatnak, hogy a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat. Az üzemanyagkereskedők megértették és elfogadták a kormány szándékait és célját, így az elmúlt hetekben jelentős árcsökkentést hajtottak végre - közölte pénteken Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint "ma reggel is azt tapasztalhattuk a kutakon, hogy tovább mérséklődtek az árak. A benzin ára 5 forinttal 607 forintra, a gázolaj ára 4 forinttal 605 forintra csökkent. Így összességében a kormány a benzin árát 43 forinttal, a gázolaj árát pedig 56 forinttal csökkentette áprilisi, illetve februári csúcsértékeikhez képest".

A KSH friss adatai szerint a szomszédos országokban a 95-ös benzin átlagára 621 forintba, a gázolaj átlagára 608 forintba került, tehát a kormány határozott fellépése elérte, hogy Magyarországon az üzemanyagok fogyasztói ára a szomszédos országok átlagárának szintje alá csökkenjen és ott is maradjon.

A kormány álláspontja szerint igazságtalan és tarthatatlan volt az az állapot, hogy a magyar családok többet fizessenek az üzemanyagért, mint a környező országok lakosai. Ezért a családok védelme érdekében a kormány felszólította az üzemanyagkereskedőket, hogy önkéntesen csökkentsék a benzin és a gázolaj árát a szomszédos országok átlagának szintjére. Mindennek köszönhetően nem csak a családok zsebében marad több pénz, de a csökkenő üzemanyagárak az inflációt is tovább mérséklik, ráadásul érdemben támogatják a fogyasztás helyreállását, így a belgazdaság újraindulását

- fogalmazott a miniszter.

Nagy Márton a kialakult helyzettel kapcsolatban hangsúlyozta, a kormány fontosnak tartja az együttműködést az üzemanyagkereskedőkkel, egyszersmind bízik abban, hogy az üzemanyagkereskedők - a családok érdekeit szem előtt tartva - a jövőben is a szomszédos országok átlagának szintjéhez igazítják saját áraikat. A kormány az üzemanyagárak alakulását továbbra is folyamatosan vizsgálni és monitorozni fogja.