Karácsonyék már a budapesti kisvállalkozókat is tönkreteszik – videó

szentkiralyialexandra
Szentkirályi Alexandra.
Fotó: Origo
Vágólapra másolva!
A kialakult budapesti káosz odáig fajult, hogy évtizedek óta működő, helyi kisvállalkozók megélhetését is veszélybe sodorták Karácsonyék – írta legújabb bejegyzésében Szentkirályi Alexandra.
Vágólapra másolva!

Karácsonyék átgondolatlan döntései nyomán kialakult budapesti káosz odáig fajult, hogy évtizedek óta működő, helyi kisvállalkozók megélhetését is veszélybe sodorták – írta legújabb bejegyzésében Szentkirályi Alexandra. A Fidesz főpolgármester-jelöltje elmondta, Zitának már az édesapja is fodrász volt, és egész életében a belvárosban dolgozott, éppen azért, mert jó összekötő kapocs volt a budai oldal és a külvárosi kerületek között. 

Mára azonban a külvárosi vendégeinek kétszer, háromszor annyi időbe telik bejutni, így lemorzsolódtak, és a fodrászat megélhetése került veszélybe.

Elég az átgondolatlan és felelőtlen döntésekből. Változás kell Budapesten! – írta. 

„Ha Karácsony Gergelynek le kellene érettségiznie városvezetésből, akkor elégtelen bizonyítványt kapna. Csakis dumából és mellébeszélésből kapna jeles osztályzatot” – mondta el korábban az Origónak adott interjúban a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje. Szentkirályi Alexandra többre tartja a cselekvést, mint az üres ígéreteket, és úgy gondolja, hogy veszekedésből még soha nem épült semmi. Nagytakarítással kezdene a Városházán, és kirakná Gyurcsány embereit, és arról is beszélt, miért jár Karácsonynak életműdíj. Leszögezte: célja az, hogy rendet tegyen, felszámolja a hatalmas dugókat és koszt, és megoldja a hajléktalankérdést – ehhez kéri a budapestiek támogatását.

Egy város vezetése nem csak ideológiai kérdés. Attól, hogy Karácsony Gergely, mint egy kisgyerek, dacolva toporzékol, és állandóan a kormányt szidja, nem fognak felépülni P+R parkolók; nem lesznek tisztábbak sem a tömegközlekedési eszközök, sem az utcák; nem fog magától újra visszakerülni a helyére az a több mint 3000 kuka, amit leszereltek, és még sorolhatnám. 

A fővárosiaknak azt érdemes számításba venni, hogy ki az, aki képes elvégezni a munkát, aki dolgozni akar. Karácsony Gergely nem ilyen ember. Szerintem, ha le kell csavarni egy befőttesüveg tetejét, akkor is inkább szól a feleségének.

A kormányban pedig nem érdemes mumust látni. Veszekedésből még soha semmi nem épült. A főpolgármester is ránézhetne a pártja logójára, ez talán emlékeztetné, hogy párbeszéddel többet lehet elérni, mint az állandó másra mutogatással – mondta.