Újabb részletek derültek ki a beruházási törvényről

Építkezésen használt daru naplementekor Debrecen belvárosában.
Vágólapra másolva!
Véget vetnének az egyszereplős közbeszerzéseknek, megreguláznák az építőanyagok drágulásának áthárítását és vizsgálat indul, ha elszállnak a kivitelezési költségek. Jobban járhatnak azok a vállalkozók, akik szakképzett munkaerővel dolgoztatnak - derült ki a Lázár János által tervezett beruházási törvényről.  
Vágólapra másolva!

Több mint 700 javaslatot kapott szakmai oldalról Lázár János a körvonalazódó új beruházási törvényhez – erről az építési és beruházási miniszter munkájára rálátó források beszéltek a Világgazdaságnak. A tárcavezető az elmúlt hónapokban 27 építési szakmai szervezetet keresett fel és ült le a képviselőivel tárgyalni – írják.

Ugyanakkor minden főbb paraméterét tartalmazza a leendő törvénynek. A VG információi szerint a jogszabály október közepén kerül az Országgyűlés elé, az elfogadását követően pedig 2023. január 1-jétől lép hatályba.

A jogszabály célja, hogy növelje az állami építési beruházások hatékonyságát, valamint erősítse a stabilitást és a kiszámíthatóságot a megvalósításoknál annak érdekében, hogy Magyarország a sikeres állami beruházások területén 2030-ra Európa élmezőnyébe kerüljön. A koncepció hozzáteszi, hogy az új törvény az országépítést szolgálja, az épített örökség védelmét és a polgári jó ízlést valósítja meg.

A filozófiai alapvetéseken túl a rendszer az állami beruházások alapvető szabályait is megállapítja a beruházások előkészítésétől a tervezésen és a kivitelezésen át az üzemeltetésig, illetve a fenntartásig. Deklaráltan a teljes életciklus-menedzsmentet kívánja elérni, amelyet a teljes költséghatékonyságra és az érték-haszon elemzési módszertanra épít.

Jön az új beruházási törvény Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Letörnék a magyar építőipar külföldi függőségét

Az Építési és Beruházási Minisztérium (ÉBM) nem csinál titkot abból, hogy egy protekcionista szemléletű törvényt kíván alkotni, de azt is megjegyzi, hogy értelemszerűen az európai uniós jog tiszteletben tartásával.

A horizonton viszont egyértelműen az lebeg, hogy csökkenjen a magyar építőipar külföldi függősége és erősödjön a hazai, helyi vállalkozások működése.

Ehhez támogatnák a nemzeti építőanyag-előállítást, ahogy a nemzeti szakképzési rendszert is jobban kívánják hasznosítani.

Az is fontos elem, hogy az ígéret szerint a törvény garantálná a kivitelezési költségek kontroll alatt tartását, és megváltoztatná az állami beruházásokhoz való hozzáférést a transzparencia jegyében. Az állami beruházásokban közvetlenül vagy közvetetten érintettek előtt kinyitná annak a lehetőségét, hogy véleményt mondjanak és javaslatot tegyenek. A koncepcióban szó szerint szerepel, hogy „az állami beruházási döntéseket megelőzően, illetőleg azok végrehajtása során biztosítani kell a nyilvánosságot".

Legalább két ajánlat kell

A közbeszerzések alapvetően nyílt eljárásrendben folynak majd, de sajátos körülmények esetén a tárgyalásos eljárás is engedélyezett. Abban viszont nincs alku, hogy amennyiben a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárásban nem nyújtanak be legalább két érvényes ajánlatot, akkor az építtető állami beruházásért felelős miniszter mint ajánlatkérő köteles eredménytelenné nyilvánítani az eljárást.

Fontos kikötés, hogy a benyújtott ajánlat érvénytelen, ha a bekért árindoklásról megállapítható, hogy aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást tartalmaz.

A költségek kontroll alatt tartásáért az állami építési beruházásokért felelős miniszter felel. Az állami építési beruházások költségtervezését az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács vonatkozó szakmai iránymutatásának megfelelően kell végezni.