Hatástalanították az Angyalföldön előkerült óriási bombát

Budapest, 2021. július 29. Második világháborús bomba a XIII. kerületi Reitter Ferenc utcában egy építkezésen a hatástalanítás napján, 2021. július 29-én. Az 500 kilogrammos légibomba egy zárt építési területen, földmunkák közben került elő. A tűzszerészek várhatóan délelőtt kezdik meg a műveletet, amelynek idejére a környéket mintegy 500 méteres sugarú körben lezárják és kiürítik. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Hatástalanították a tűzszerészek az Angyalföldön, a Reitter Ferenc utcában előkerült második világháborús bombát. A mintegy 10 ezer embert érintő lakosságvédelmi intézkedéseket feloldották.
Vágólapra másolva!

A honvédség kommunikációs tisztje nem sokkal dél után az MTI-nek elmondta:


Gajdos Milán hozzá tette: a bombát most egy központi gyűjtőhelyére viszik, később megsemmisítik.

A hatástalanított bomba Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A tűzszerészi munkálatok idejére csütörtök reggeltől mintegy 500 méteres sugarú körben elrendelt lezárást a rendőrök feloldották. A lakók visszatérhetnek otthonukba.

A BKK Facebook-oldalán azt írta: a hatósági zárás miatt elterelt buszok ismét eredeti útvonalukon közlekednek.

A bomba tegnap egy XIII. kerületi építkezésen került elő.