Titokban megnősül Vastag Csaba

Vastag Csaba
Vágólapra másolva!
Rövid együttélés után döntött úgy Vastag Csaba, hogy megkéri barátnője, Domján Evelin kezét, akivel röviddel az eljegyzés után már az esküvőt tervezgették. A páros év elején megerősítette, hogy még 2023-ban szeretnének egybekelni, de azóta nagy a titkolózás a magánéletükkel és az esküvővel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Vastag Csaba és Evelin nagyjából másfél éve ismerkedtek meg egymással, de augusztusban már el is jegyezték egymást és szinte azonnal elkezdték az esküvőt tervezni. A pár év elején a Tényeknek mesélt a terveiről utoljára, azóta úgy döntöttek, hogy nem szeretnének több információt megosztani a nyilvánossággal, így közösségi oldalaikról is törölték a közös képeket és azóta sem osztanak meg bensőséges pillanatokat a követőikkel sem.

Most Vastag Csaba mégis kivételt tett és elárult egy-két részletet arról, hogyan képzelik el a nagy napot menyasszonyával.

Szűkkörű, családi hangulatú esemény lesz. Megtartjuk magunknak a többi részletet - mondta a Ripost érdeklődésére Vastag Csaba, akinek válasza alapján nagy titokban tartják meg az esküvőt, amiről szinte semmit sem lehet majd tudni, csak utólag.