Megtévesztik a kenguruk az önvezető autókat

kenguru volvo autó
Vágólapra másolva!
Ez a szerencsétlen állat bizony nem úgy mozog, mint a többi, ami alaposan megkavarja az önvezető autók rendszerét.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi években nagyon komoly fejlődést mutattak fel az önvezető autók, ráadásul a beléjük épített szoftvernek, a begyűjtött adatoknak és a gép tanulásnak köszönhetően folyamatosan képesek fejleszteni magukat.

Ennek megfelelően ma már képesek gond nélkül lekezelni a különböző forgalmi helyzeteket, mindenféle időjárási körülmények között.

A Tesla például rendszeresen hangoztatja, hogy az autói már szinte biztonságosabbak önvezető módban, mintha ember irányítaná őket, de persze a vezető nélküli közlekedést még nem engedélyezik a törvények. Az összetett rendszerek nem csak a különböző körülményeken és közlekedési helyzeteken tudnak úrrá lenni, de olyanokra is fel vannak készítve, mint például az úton váratlanul átkelő állatok.

Az önvezető autók egyelőre megzavarodnak, ha kenguruval találkoznak. Forrás: HQWall

Legalábbis egészen addig, amíg őzekről, szarvasokról, farkasokról vagy medvékről van szó, vagyis olyan állatokról, amik nagyjából hasonlóan mozognak.

A kenguru azonban nem ilyen,

az ausztráliai állat ugyanis a Volvo szerint "egyedi mozgáskultúrával rendlkezik", ami emberi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy ugrál.

A Volvo ugyanis az önvezető technológiájának tesztelése közben rájött arra, hogy a kenguruk alaposan félre tudják vezetni az autó programját, ez pedig főleg a mozgásnak tudható be: a fő probléma, hogy ugrálás közben,

amikor az állat a levegőben van, akkor a szoftver úgy érzékeli, mintha távolabb lenne, amikor pedig a földön, akkor közelebb.

A kenguru-helyzet megoldására a Volvo egy rakás mérnökét leutaztatta Ausztráliába, hogy további adatokat gyűjtsenek be, és finomhangolni tudják a szoftvert az állat megfelelő lekezelésére. Kevin McCann, a vállalat ausztrál vezetője elmondta, hogy előbb-utóbb a többi, önvezető technológiával foglalkozó autógyárnak is foglalkoznia kell majd a problémával.

Azonban azt ígéri, hogy mire 2020 környékén megjelennek majd a Volvo első, teljesen önvezető autói, azoknak már semmi gondja nem lesz az erszényes állatok megfelelő felismerésével.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!