Mutatunk egy csodamódszert a krumpli meghámozására és pépesítésére

Vágólapra másolva!
Azure MacCannell élelmiszer-szakértő megosztott egy egyszerűen nagyszerű időbarát módszert, amely egy háztartási cikk segítségével egyetlen mozdulattal hámozza és pépesíti a burgonyát - így értékes főzési időt takaríthatunk meg magunknak.
Vágólapra másolva!

A krumplipüré az egyik legnépszerűbb köret, ami rengeteg étel mellé felszolgálható, ámde az elkészítése kifejezetten macerás és időigényes lehet. Hosszú ideig tarthat ugyanis a krumpli előkészítése, hiszen még a főzés és a pürésítés előtt meg kell hámozni, és fel is kell darabolni. Azure MacCannell élelmiszer-szakértő szerint azonban létezik már egy sokkal gyorsabb és könnyebb módszer is. 

A @livecomposed néven posztoló szakember csodamódszeréhez csak egy hűtőrácsra van szükség, és egyszerre lehet hámozni és pürésíteni is. A videóban, amely több mint 22.000 lájkot kapott, a főzési szakértő látható, amint a héjával együtt főzi a félbevágott burgonyát. Miután elkészültek, kivette őket, és elkezdte átnyomni a sütőrács rácsain. Ezzel az eljárással a krumpli héja a rácson maradt, míg a krumplipüré az alatta lévő tálba került.

A krumplihéjat nem kell feltétlenül kidobni, az AirFryerbe téve ropogós rágcsálnivalót készíthetünk belőle. 

A TikTok videót megnézve MacCannell követői nagyon ledöbbentek ezen a könnyű módszeren, a felvétel alá zúdúltak a dícsérő hozzászólások. "OMG!!! Imádom ezt az ötletet!!! Köszönöm, hogy megosztottad! Alig várom, hogy kipróbálhassam!" - írta egy kommentelő.  

"Ma reggel kipróbáltam, és tökéletesen bevált" - írt egy másik követő. "Hála Istennek ezért a trükkért, mert a krumplinyomógép a leggyűlöltebb konyhai eszközöm" - írta egy harmadik személy. 

Az Origo azt is megírta, hogyan lehet tökéletesre, éttermi minőségűre sütni a lazacot. Mary Berry szerint, aki a világ egyik legnézettebb főzős műsorának a háziasszonya, a lazac az egyik legnehezebben elkészíthető étel - nagyon oda kell figyelni, hogy ne legyen száraz, ne maradjon nyers. Finomsága az előkészítésen és a sütésen múlik.

II. Erzsébet néhai angol királynő korábbi szakácsának köszönhetően már azt is megtudhattuk, hogyan készül a tökéletes sült kolbász. Jeff Baker Michelin-csillagos séf szerint ehhez csak pár alapszabályt kell betartani. Véleménye szerint ezeket kevesen ismerik, így ennek a nagy klasszikusnak az elkészítésénél a legtöbb ember hibát hibára halmoz.