Óriási győzelmet arattak a legszexibb pomponlányok

Vágólapra másolva!
Pomponlányok és más sportolók csoportos keresetet nyújtottak be egy nagy amerikai vállalat ellen, azzal vádolva a céget, hogy monopóliumra törnek az egyetemi sportruházat és -felszerelés piacán. A több éve húzódó ügyben a feleknek most sikerült megállapodásra jutniuk, amit mindkét oldal győzelemként értékel.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban igen nagy jelentősége van a középiskolákban, még inkább az egyetemeken zajló sportéletnek. Az oktatási intézmények sportcsapatainak ruházata, az edzőtáborok szervezése, a versenyrendezés együttesen igen értékes szektorát képviselik a gazdaságnak. A színtérről nem pusztán a jövő sztársportolói, leendő amerikaifoci-hősei kerülhetnek ki, hanem óriási pénzek is összpontosulnak azon.

Talán kevésbé ismert, de a számos amerikai filmben feltűnő cheerleaderek, akik előadásaikkal szórakoztatják a nézőket például a rangos sportesemények alkalmával, éppolyan sportágat képviselnek, mint azok a sportolók, akik a pályákon küzdenek. A cheerleading-et az akrobatikus sportágak között jegyzik, profi cheerleadernek, azaz magyarul pomponlánynak lenni pedig nagyon komoly elhivatottságot, az edzéseken való kitartó, megfeszített munkát kíván. A pomponlányokat sokáig csak sportesemények "kiegészítőinek" tartották, de manapság sportteljesítményük önállóan is jelentős.

pompomlányok, szexi pompomlányok, szexipompomlányok
A pomponlányok az amerikai egyetemi sportélet fontos szereplői, de kérdés, ruházatukat és felszerelésüket piaci versenyben tudják-e beszerezni (illusztráció)
Fotó: Shutterstock/nikolaskus

Az egyetemi sportéletben a szurkolói kellékek, a pomponlányok ruházata, és a sportolók felszerelése kapcsán a Varsity Brands vállalatcsoport megkerülhetetlen piaci szereplőnek számít.

A céget korábban is sokan kritizáltak azért, mert úgy látták, piaci erősödésével felfalja a piaci versenyt, azaz nagyon egyszerűen szólva, annyira erős lesz a monopóliuma, hogy nem is nagyon lehet az egyetemi sportolóknak más cégnél vásárolni, vagy más módon pompomlányok versenyére, felkészítő táborába járni. Egy nagy befektetési alap 2018-ban 2,5 milliárd dollárért megszerezte a vállalatot, és ugyan 2020-ban már azt jelezte, akár el is adná, addigra kiszabadult a szellem a palackból: a cég neve a pompomlányok elleni szexuális zaklatási vádakban éppúgy felbukkant, mint a tisztességes vagy épp tisztességtelen módszerekkel való monopóliumra törekvésről szóló állításokban.

2020-ban pompomlányok és más érintettek köre csoportos keresetet nyújtott be a bíróságon a vállalat ellen, a trösztellenesség megsértésének vádjával. A felperes és az alperes között éveken át tartó mediációs eljárás kezdődött, ami most lezárulhat.

A felek bejelentették, hogy 82,5 millió dollár (kb. 29 milliárd forint) értékű megállapodást kötöttek. 

A bíróságra benyújtott megállapodás tervezete szerint az összeg harmada az ügyet képviselő ügyvédeket illeti meg, de az összeg nagyja lényegében a felpereseket kártéríti.

A megállapodás része, hogy a Varsity kárpótolja azokat is, akik a 2016 decemberétől 2024. március 31-ig terjedő időszakban fizettek azért a Varsitynek, hogy pompomlányok versenyére regisztrálhassanak, vagy hozzájuk köthető rendezvényekre mehessenek, illetve ruházatot vásároltak a cégnél.

pomponlány, cheerleader
A sportolók egy csoportjának sikerült megállapodnia a pomponlányok felszerelését és ruházatát szállító vállalattal (illusztráció)
Fotó: Rohan Majaran / Unsplash

Az alkut még jóvá kell hagynia a bíróságnak. Annak megalapozásához viszont referenciának számított az a tavalyi egyezség, melyet a Varsity 43,5 millió dollár értékben kötött egy másik trösztellenes eljárásban, melyet szintén egy pompomlányokat összefogó és képző szervezet indított.

Az egyezséget a felperesi oldalon győzelemnek tekintik, úgy látva, hogy a vállalat elismerte magatartását, míg a Varsitynél azt emelték ki, hogy a megállapodás semmilyen elmarasztaló megállapítást nem tesz rájuk, jogsértést vagy felelősségüket nem mondja ki semmilyen kérdésben.