Tragikus balesetet szenvedett a gyönyörű szépségkirálynő Erdőháton

Vágólapra másolva!
A hírek szerint Magdaléna Šebestová, a 2018-as Miss Czech Republic cím birtokosa, súlyos autóbalesetet szenvedett vasárnap délután Erdőháton. A 26 éves modellt azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok stabilizálták állapotát.
Vágólapra másolva!

A baleset Erdőhát egyik forgalmas kereszteződésében történt vasárnap, amikor Šebestová autójába oldalról bele csapódott egy másik jármű - írja a Paraméter.

Rendőrségi jelentés szerint a Kia sofőrje nem adta meg az elsőbbséget. 

Mindkettejük alkoholtesztje negatív lett. A balesetben részt vett egy 82 éves utas is, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba súlyos sérülésekkel. 

A rendőrség további vizsgálatot folytat az ügyben annak érdekében, hogy tisztázza a baleset körülményeit.

A baleset részleteit a nő volt dunaszerdahelyi sztárfocista párja, Ján Ďurica is megerősítette a közösségi oldalán.

A szépségkirálynő hétfőn egy Instagram bejegyzésben osztotta meg a történteket, a kramárei kórházban fekve, melyhez azt írta:

Noha nem egy nyaraláson ébredtem, de ez az egyik legszebb seb, amit valaha elszenvedtem. Hogy a nővéremmel együtt életben vagyunk, az csak az őrangyalunknak köszönhető. Köszönjük, apu!

Magdaléna Šebestová a Miss Czech Republic győzelmét követően vált ismertté az országban és azon túl is, mint egy kivételes szépség és tehetség. Karrierje során számos modellmunkát és jótékonysági eseményt vállalt, hogy segítse azokat, akiknek szükségük van rá.

A szépségkirálynőt támogatók és rajongók szerte az országban és a világon aggódva figyelik az események alakulását és támogatásukról biztosítják a lábadozó nőt. Magdaléna megköszönte emellett a sok üzenetet, amit küldtek neki biztatásul, együttérzésből, köszönetet mondott továbbá a kramárei kórház traumatológiai osztálya személyzetének a segítséget.

Néhány szépségkirálynő azonban nem volt ilyen szerencsés. 2022-ben a 21 éves kanadai lány, Tanya Pardazi egy hétvégén ejtőernyős ugrásra készült, azonban nem nyílt ki az ernyője zuhanás közben és testét a talaj állította meg. 1986-ban a magyar Molnár Csilla mindössze 17 évesen halt meg, miután a konfliktusok és támadások miatt inkább a gyógyszereket választotta és véletlenül túladagolta magát.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!