Mi, magyarok nem úgy táncolunk, ahogy mások fütyülnek

Kovács István és Kovács Attila az Alapjogokért Központ sajtótájékoztatóján
Kovács István és Kovács Attila az Alapjogokért Központ sajtótájékoztatóján
Vágólapra másolva!
„Brüsszelben félnek az emberek véleményétől, félnek attól, hogy tagállami politikusok választópolgárok millióval a hátuk mögött akarnak nemzeti érdeket érvényesíteni" − mutatott rá Kovács Attila, európai uniós kutatási igazgatónk az Alapjogokért Központ mai sajtótájékoztatóján. A brüsszeli politikai és gazdasági elit nem az Európai Unió és nem az uniós polgárok érdekeit követi, ennek legújabb példája az újonnan Oroszország ellen benyújtott 12. szankciós csomag is - fogalmazott.
Vágólapra másolva!

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója elmondta, hogy a magyar nemzeti konzultáción rendre jóval többen vesznek részt, mint az Európa jövőjéről szóló konferencián, amit Brüsszel kezdeményezett. Ezen az egyeztetéseken az Alapjogokért Központ is képviselte a nemzeti álláspontot szilárd tényekkel, de ezt egyszerűen nem vették figyelembe.

Kovács István, stratégiai igazgató és Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója Forrás: Origo

– tette hozzá.

A magyar történelem során mindig az volt a politikai vezetés célja, hogy egy erős, szuverén, független Magyarország és annak polgárai döntsenek ennek az országnak a sorsáról, jövőjéről. Kovács Attila szerint a félelem motiválja a brüsszeli politikai vezetés részéről azt az elutasítást, amit a nemzeti konzultációval szemben tapasztalhatunk. Miközben az orosz-ukrán háború kapcsán megbélyegzik a békepárti hangokat, békepárti politikusokat − így például a magyar politikai vezetőket is − addig maga az Európai Unió balliberális fősodra a Hamász Izrael elleni terrortámadása után kialakult közel-keleti konfliktussal kapcsolatban sürgeti a békét, a fegyvernyugvást, a tűzszünetet.

– emelte ki beszédében.

Az Európai Unió fővárosában ma nincs valós politikai vezetés és irányvonal. A 2024-es európai parlamenti választások tétje az elmúlt évek tevékenységét nézve egyértelmű: személyi, szemléletmódbeli és politikai változás kell!