Óriási a baj: újabb ország fenyeget atombombával

HAMENEI, Szajed Ali; RÓHÁNI, Haszan; RAISZI, Ebrahim
Teherán, 2021. június 18. Ebrahím Raiszi keményvonalas elnökjelölt a sajtónak nyilatkozik, miután leadta szavazatát az iráni elnökválasztáson Teheránban 2021. június 18-án. A mostani elnökválasztáson Haszan Róháni helyéért csaknem hatszázan indultak, az Őrök Tanácsa azonban csak hét jelölt indulását engedélyezte. A legesélyesebbnek az Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője által támogatott Ebrahim Raiszit tartják. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Vágólapra másolva!
Irán már rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel akár öt atombombát is előállíthat — állította csütörtökön athéni látogatása során Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter. Teherán nem állna meg egyetlen atomfegyver létrehozásánál — hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy egy ilyen fegyverfejlesztés súlyos következményekkel járna az egész Közel-Keletre nézve.
Vágólapra másolva!

─ mondta Gallant görög kollégájának, Nikolaosz Panagiotopulosznak.

Teherán, Ebrahím Raiszi keményvonalas iráni elnök Forrás: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Az izraeli miniszter megjegyezte azonban azt is, hogy az uránt legalább 90%-os tisztaságúra kell dúsítani ahhoz, hogy atomfegyvert lehessen készíteni.

─ figyelmeztetett a védelmi miniszter.

Márciusban az amerikai vezérkari főnökök egyesített vezérkarának elnöke, Mark Milley azt jósolta, hogy Teherán heteken belül elegendő nukleáris anyagot állíthat elő egy bombához. Az amerikai tábornok azonban azt is mondta, hogy az iszlám köztársaságnak még több hónapra lenne szüksége ahhoz, hogy elkészüljön az első bombával.

Milley szerint Washingtonnak „továbbra is elkötelezett politikája, hogy Iránnak ne legyen hadrendbe állított atomfegyvere". A vezérkari főnök kijelentése erős aggodalmat váltott ki Jeruzsálemben, mivel

magas rangú izraeli tisztviselők attól tartanak, hogy az Egyesült Államok eltűri az iráni atomfegyverprogramot,

egészen addig, amíg az irániak nem szerelnek atombombát rakétára vagy más hordozórendszerre.

Irán továbbra is fokozatosan növeli az urándúsítás szintjét a világhatalmakkal kötött 2015-ös megállapodásban meghatározott korlátjain túl.

Irán ezt a tevékenységét azt követően kezdte el, hogy Donald Trump akkori amerikai elnök még 2018-ban egyoldalúan kilépett a megállapodásból.

Az alku felélesztésére Joe Biden baloldali amerikai elnök alatt tett kísérletek eddig sikertelenek voltak.

Teherán állítólag elutasította Washington legutóbbi kísérletét, hogy olyan megállapodást kössön, amely a szankciók befagyasztásáért cserébe korlátozná Irán atomprogramját.

Teherán és Jeruzsálem között az utóbbi időben nagy a feszültség. Április közepén Ebrahím Raiszi iráni elnök arra figyelmeztetett, hogy Izrael bármilyen ellenséges lépése