A tojásevés megóvhat az ételallergiától

Vágólapra másolva!
Ha a szülők a gyermekük étrendjébe hamar beiktatják a tojást, elkerülhetik, hogy a kicsiknél ételallergia alakuljon ki - állítja egy Melbourne-ben nemrég végzett felmérés.
Vágólapra másolva!

A Melbourne Egyetem kutatói szerint azoknál a gyerekeknél, akik életük első évében nem fogyasztanak tojást, ötször nagyobb eséllyel alakul ki tojásallergia.


A mostani kutatásban összesen 2500 kisgyerek vett részt. A kutatók megvizsgálták a gyerekek étrendjének alakulását az első évben és rájöttek, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek étrendjébe már az első hat hónapban beiktatták a tojást, csupán 5,6 százalékban alakul ki tojásallergia. Ez meglehetősen alacsony arány ahhoz a 27,5 százalékhoz képest, amit azoknál a gyerekeknél figyeltek meg, akiknek étrendjéből az első évben kizárták a tojást és annak származékait.


"A nemzetközi gyermekétkeztetési irányelvek szerint, ha a családban előfordult már valamilyen ételallergia, akkor késleltetni kell a potenciálisan allergén ételek étrendbe való bevezetését - nyilatkozta Dr. Jennifer Koplin, a kutatás vezetője - Ez azonban úgy tűnik nem minden esetben célravezető, hiszen a tojás korai étrendbe iktatása akár segíthet is megelőzni a későbbi tojásallergiát."


A kutatás részletes leírása a Journal of Allergy and Clinical Immunology című szaklapban olvasható.