Utolsó interjú András Ferenccel

- Jó korba született mint filmrendező?

- Mint filmrendező, azt gondolom, hogy a legnagyobb, legjobb és legszerencsésebb korba születtem. Ami a huszadik században történt, én azt mind átéltem: a királyságban születtem, akkor még Horthy Miklós volt a kormányzó, utána átéltem a vészkorszakot, a Rákosi és a Szálasi korszakot, az egész Kádár rendszert, majd a rendszerváltást, amivel kapcsolatban elég szkeptikus a véleményem.

- Miért?

- Mert hihetetlenül vártuk, mondhatnám, hogy lélegzet-visszafojtva akartuk, hogy legyen ennek az egésznek vége, de

Erre azonnal rádöbbentem. Mi a Balaton-felvidéki értelmiségi körrel, akikkel akkor nagyon szorosan együtt voltunk, már jó ideje röhögtünk azon, hogy mennyire nem működik ez az egész szocializmus. Filmjeim nagyrészt erről szólnak, vagyis a rendszer árulásáról.

- Az értelmiség válsága foglalkoztatta leginkább?

- Úgy, ahogy volt, az egész rendszer hazugság volt.

- A Dögkeselyű talán a legélesebben mondja, hogy a kommunizmusban nem lehet tisztességes eszközökkel boldogulni...

- Azért kivételes film a Dögkeselyű, mert ma is abszolút aktuális. Most, hogy megnéztük az elmúlt hetekben, olyan visszaigazolásokat kapok, hogy ez a film fantasztikusan tartalmazza mindazt, ami a mai életünkben is jelen van és talán a legirritálóbb.

- Miért lett annak idején Berlinben akkora sikere ennek a filmnek, hogy közönségdíjat kapott?

- Mert más attribútumokkal és egészen más helyzetekben ugyanúgy előfordulhat a filmen ábrázolt tragédia. Konkrétan az, hogy valakinek nem hisznek és még a családja sem ad hitelt neki, a saját becsületét magának kell megvédenie, de úgy, hogy ezáltal bűnbe kerül, bűnösként azonban nem szeretne tovább élni. Ez a mai napig bármikor, bárkivel előfordulhat.

Egy tűt nem lehetett leejteni, újra vastapsot kapott a film, percekig állva tapsolt a közönség.Kétszer éltem át ezt az élményt, amikor teljesen ismeretlenül háromezer ember előtt ketten álltunk a Cserhalmi Györggyel a Berlinálén, és dübörgő vastaps volt. Gyurival egymásra néztünk és nem tudtuk, hogy álmodunk, vagy ez tényleg megtörténik. Most negyven év után ugyanazt az élményt élhettem át: a teljes Uránia Mozi közönsége vastapssal ünnepelt.

- Cserhalmi Györggyel egy életre szóló barátság kezdődött önök között?

- Cserhalmi a főiskola első napja óta a barátom volt, emlékeszem arra, amikor felvették, onnantól kezdve folyamatosan jóban vagyunk.

- Mondhatni, a hely szelleme is inspirálja a filmjeit: visszatér a Balaton-felvidék, de Óbuda is...

- A Genius Loci nagyon fontos minden filmemnél: mindig megmutatom azt a környéket nagy totálban is, ahol játszódik és majdnem minden filmemnél van egy meghatározó hely. És talán én voltam az első, aki pontosan kijelölte a helyszínt, ahol az a bizonyos hely szelleme meghatározza a történetet.

- Mit jelent a "nagy generáció" tagjának lenni?

- A nagy generációt eredetileg a popsztárokra alkalmazták, minket azonban Bereményi Gézával nagyon megfogott, hiszen mi is azt gondoltuk, hogy mi is annak a bizonyos nagy generációnak a tagjai vagyunk. Ebből született A nagy generáció (1985), tulajdonképpen egy verziója annak, hogy a mi barátainknak egy szeletét meg tudjuk mutatni. Utoljára tegnap volt Sümegen a nagy generáció vetítése, nagy érdeklődés mellett. Ez egy vita, hogy van - e nagy generáció és kik alkotják. Ez egy olyan dolog, amin lehet rágódni, és szerintem fontos kérdés. De

- A rendszerváltást megelőző időszak furcsa átmenete szólal meg ebben a filmen...

- Az értelmiség egy rétege még most is várja a változást és nem elégedett azzal, ami itt történt. Ez a mai napig forrong és én ezt jónak tartom. Elértünk valahova, de még lehet ezen sokat dolgozni.

- Ketten írták Bereményi Gézával. Hogy emlékszik vissza erre a munkafolyamatra?

Életem egyik briliáns élménye az, hogy Bereményivel filmet írunk.

Életünkből, ismerőseink életéből kiragadott történetek, hihetetlen könnyedén, mint egy ping-pong meccset írtuk ezt a történetet.
Saját magunk karakterét is beleszőttük a történet főszereplőibe. Az Eperjes Károly játszotta figurában nagyon sok minden belőlem fakad. Színészekre írtuk a karaktereket: Major Tamásnak élete utolsó filmje volt.

- Szükség van a rendszerváltást feldolgozó filmekre?

- Igen, én ezt 1994-ben a Törvénytelen című munkámban jártam körül. A film arról szól, hogy tulajdonképpen maradtak ugyanazok, a munkásőr üdülőből kft.- t csináltak, ezek az emberek a kis embert, az öreget, a szegényt, és az elhagyottat kisemmizik. Már nem a magyar szocialista „nem tudom mire hivatkoznak", hanem kft.-re, szektákra. Furcsa módon elmeszelték, elhalhatták ezt a filmemet.

- Hasonlóképpen, úgy tudom, elhallgatták a Legnagyobb sűrűség közepe (1981) című filmjét is jó tíz évvel A nagy generáció előtt, ami mert a szegénységről beszélni. Büntette később ezért a hatalom, a pártállam?

- Egy közgazdász karrierista ember van a fókuszban, aki egy külkereskedelmi vállalatnál üzletkötő. Le is vezeti a filmben, hogy miként lesz belőle főnök, politikus, egy vér karrierista, azt mondhatnám mai figura. Apja azonban egy nyomorult proli, akit nem vesz emberszámba. Már az orvosok figyelmeztetik, hogy gondoskodjon róla, ő azonban inkább meg akarja ölni az apját.

mondván, hogy nincs proletariátus, nincs szegénység, a kommunizmusban nincs alkoholista. Nem díjazták, nem vetítették, annak ellenére, hogy én akkor elég felkapott rendező voltam. Még alakulásában is próbáltak lebeszélni, de engem nem lehetett eltántorítani.

- Többek között ennek köszönheti, hogy mozifilmet nem forgatott 5 évig?

- Igen és a Charta '77 politikai nyilatkozatnak, amit sokan aláírtunk.

Majd öt évvel később felhívott a miniszter helyettes, hogy: „Kegyed nem akar filmet csinálni"? Szóval még cinikusak is voltak.. De innen tudtam, hogy vége a büntetésemnek.

- Saját osztálya van a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ami a Színház és Filmművészeti Egyetem filmtanszéke. Korábban, a régi színművészetin is szeretett volna tanítani?

- Fel sem merült bennem, de újságírók gyakran kérdezték tőlem. A főiskola egy rezervátum volt. Mindig megvolt előre, akik átvették a tanári szerepeket.

- Önálló osztályával a második évet kezdte el. Mik a tapasztalatai a leendő filmesekkel kapcsolatban?

- Hihetetlen jók a tapasztalatok, mindegyik rátermett, ha van olyan, hogy telitalálat akkor ez az. Nagyon jó válogatás született, ajánlások nélkül.

- Érezte, hogy - meglehetősen enyhe kifejezéssel élve - ellenszélben indult az új SZFE?

- Életkoromnál és tapasztalatomnál fogva van egyfajta tisztelet az irányomba. Én azt csinálok, amit szeretnék, senki nem beszélt erre rá és nem is különösebben támadtak érte. A zseniális magyar film aranykorának rendezőihez szeretnék visszanyúlni, és azt szeretném, hogy ezek a fiatalok, akik innen kikerülnek, ezt a folyamatot vigyék tovább.

- Eddig előkészítette, tavasszal kezdi forgatni Temesi Ferenccel közös filmjét, miről szól majd?

- Egy szerelmi történet, amely egy nagy diákkori szerelemből indul, ami akkor félrecsúszott. Leéltek negyven évet, más országban egymás nélkül. Idősebb korban fellángol és kiderül, hogy működött volna, ha akkor türelmesebbek egymással