Bencsik András: Soha nem volt ilyen fontos a béke melletti kiállás

Vágólapra másolva!
Ha valamikor, akkor most aztán tényleg van értelme ennek a kifejezésnek, és valóban ki kell mennünk az utcára; természetesen az európai parlamenti választás, az önkormányzati választás és a Békemenet összefügg már csak azért is, mert egyáltalán nem mindegy, hogy kiket küldünk ki az Európai Parlamentbe és milyen súlyt fognak képviselni azok a gondolkodók, azok a politikusok, akik inkább a megértésre és a békére helyezik a hangsúlyt, nem pedig az őrült verekedésre - mondta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az Origónak.
Vágólapra másolva!

A mostani Békemenet meghirdetésén igazából már nagyon régóta gondolkodtunk; Bayer Zsolt többször felvetette már, hogy nagyon muszáj lenne, mert ha valamikor, akkor most ennyire konkrétan, ennyire valóságosan, ennyire fájdalmasan nem érzi azt az ember, hogy a békéje és az élete forog veszélyben ebben a háborús őrületben, ami Európában gomolyog – minderről Bencsik András beszélt az Origónak. A Demokrata főszerkesztője szerint, ha valamikor, akkor most aztán tényleg van értelme ennek a kifejezésnek, és valóban ki kell mennünk az utcára. Természetesen az európai parlamenti választás, az önkormányzati választás és a Békemenet összefügg már csak azért is, mert egyáltalán nem mindegy, hogy kiket küldünk ki az Európai Parlamentbe és milyen súlyt fognak képviselni azok a gondolkodók, azok a politikusok, akik inkább a megértésre és a békére helyezik a hangsúlyt, nem pedig az őrült verekedésre. 

Tehát természetesen ennek a Békemenetnek reményeink szerint nagy hatása lesz a választások kimenetelére is.

Bencsik szerint nagyon jó volna, hogyha nemcsak elterjedne a hír Európában, hogy a magyarok újfent kivonulnak az utcára a béke védelmében, ám esetleg akár többen is csatlakoznának hozzánk. 

Abban lehet reménykedni a szivárgó, nem mindig könnyen föllelhető hírek alapján, hogy Európában azért az emberek jelentős többsége a józan, értelmes, békés élet mellett teszi le a voksát; hogy aztán ez majd milyen sikeres lesz a választáson, azt megtudjuk.

Bencsik nagyon örül, hogy megszületett a döntés, hogy megvan az időpont; nagyon jó időpontot sikerült választani. Azt szeretnénk, hogy nagyon-nagyon sokan eljöjjenek, mert soha ennyire nem volt fontos a kiállás. Sok nagyszerű Békemeneten vettünk részt. Talán az első volt a legmegrázóbb, amikor egyébként érdekes módon akkor is elindult az Európai Unióban egy olyan politikai folyamat, aminek az volt a célja, hogy megbuktassák a megválasztott Orbán-kormányt - emlékeztetett Bencsik. Most pedig arról van szó, hogy ugyancsak Nyugat Európában egyre többen azon kísérleteznek, hogy valahol összehozzanak egy, csúnya szóval, egy korlátos világháborút. Mi meg azt mondjuk, hogy ez alatt nem szabad játszani.

A Demokrata főszerkesztője elmondta, eddig úgy vette észre, hogy a Békemenetek legfőbb ereje abban volt, hogy a sokaság valami hihetetlen erőt tud sugározni. Nem véletlen, hogy a Békemeneteken mindig nagyon sok határon túli magyar jelent meg, és reméli, hogy ez most is így lesz. 

Itt vannak a pontos részletek a Békemenetről!

Hosszú évek hagyományai és a mögöttünk hagyott rendkívül sikeres Békemenetek után született meg az a döntés, hogy június 1-jén újra összegyűljenek a nemzeti erők - mondta Csizmadia László az Origónak. A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) vezetője szólt arról is, hogy a szimpatizánsaik, a szellemi honvédők már hosszú ideje, több levélben fogalmazták meg a kérésüket, hogy ismét kerüljön sor egy Békemenetre. A június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választás pedig teljes mértékben alátámasztja azt, hogy szükséges megtartani ezt a rendezvényt. 

Csizmadia László felhívta a figyelmet arra, hogy a 

mostani rendezvényük középpontjában természetesen a béke lesz, és szeretnénk közvetíteni a békepárti álláspontunkat az egész ország, a Kárpát-medence és a világ közvéleménye felé. 

Egyértelmű üzenetet kívánunk küldeni a választások előtt, hogy a béke megteremtése az egyik legfontosabb kérdés a mostani politikai helyzetben. A CÖF vezetője kifejtette, hogy a baloldali álhírekkel szemben lesz menet, aminek a végállomása a Margit-szigeti Nagyrét lesz. Értelemszerűen a pontos részletek egyeztetése még zajlik, új elemek is várhatóak majd a menet során. Hasonlóképpen a felszólalók névsora is egyeztetés alatt áll. Mivel a határon túli magyarság egy része (Szlovákia, Románia) voksolni fog az európai parlamenti választáson, így őket és az ő hangjukat is meg kívánják szólítani a Békemeneten. 

Június 1-jén, szombaton Békemenet!

Mint arról korábban beszámoltunk, június 1-jén Békemenet lesz Budapesten. Legyen aznap a Margit-sziget szimbolikusan a béke szigete – írta a CÖF-CÖKA. A közlemény szerint

Brüsszel a háborúra készül, a magyar dollárbaloldali politikusok pedig támogatják ebben. Az európai vezetők háborús lázban égnek. Pénz, fegyverek és harci eszközök küldése után már tervezik a katonai segítségnyújtást is. Sőt, a francia elnök már az atomfegyverek használatáról is megnyitná a vitát. Meg kell állítanunk a háborús őrületet!

- írták. 

"Mi, magyarok, a világháborúk borzalmai árán tanultuk meg, hogy a béke, és csakis a béke az egyetlen elfogadható álláspont. Magyarország ma a béke szigete. És azt szeretnénk, ha ez így is maradna. Minden békeszerető embert, a menetet szervezők arcaival, szeretettel várunk!" - áll a közleményben.