Halálos hajnali késelés Győrött

Vágólapra másolva!
Életét vesztette egy húszéves fiú, akit szombaton hajnalban szúrtak le Győrben. A gyanúsítottat a rendőrség elfogta.
Vágólapra másolva!

Az ORFK tájékoztatása szerint szombaton hajnali 5 órakor a diszkóból hazafelé tartott egy ötfős társaság, három fiú két lánnyal. Mögöttük a lakásához igyekezett egy fiatalember, arra kérve őket, adjanak neki utat. A csoport elengedte a fiatalembert, aki a tér egyik lépcsőházába akart bemenni. Miközben a kaput nyitotta, a társaság egyik tagja megjegyzést tett rá. A férfi erre a nála lévő tőrkéssel rátámadt az egyik, mellette elhaladó fiatalemberre.

Az ORFK információja szerint a 15 centiméter pengehosszúságú és 3 centiméter széles késsel a 20 éves fiú bal alkarján okozott sérülést, majd szívtájékon szúrta. A sérült a helyszínen életét vesztette, a támadó pedig elmenekült.

A gyanúsítottat a tanúk által adott személyleírás alapján a belváros egyik lakóházának udvarán fogták el a járőrök. A 23 éves munkanélküli fiatalember a bűntett elkövetését beismerte.