Vágólapra másolva!
Két nap van hátra a Csillagok között premierjéig, addig is el lehet merülni ebben a magyar feliratos, csak az Origo Filmklubon látható werkfilmben. Ahogy Nolan eddigi filmjeiben, úgy ebben a 13 perces ízelítőben sincsen helye a humornak, viszont helyette tele van érdekesen elmélkedő stábtagokkal és lélegzetelállító álló és mozgóképekkel. A rendező eddigi életművének ismeretében kockázatos és sokat igérő állítás hangzik el benne: a Csillagok között lesz a legnagyobb szabású filmje Nolannek.Többször kihangsúlyozzák a tizenhárom perc alatt, hogy létező elméletekből indultak ki, amit látunk, az tudományosan megalapozott, illetve, hogy ez nem csupán egy űrutazós sci-fi, hanem egy mélyen emberi dráma is apa és lánya kapcsolatáról. A werkfilm talán legérdekesebb része az, amikor a Csillagok között valós helyszíneit és óriási díszleteit mutatja be. Nolan, amit csak tudott a természetben vagy felépített épületekben vett fel, és minél kevesebb trükkhöz folyamodott. Az ok egyszerű: a valódi tájakat, épületeket és természeti jelenségeket nem übereli semmi, még a digitális technológia sem.Szépen összerakták a Csillagok között látványvilágát Nolanék, az egyszer biztos. Hogy a film többi része is hozza-e ezt a magas színvonalat, az mindjárt kiderül, ugyanis most indulunk a vetítésre.
Vágólapra másolva!